Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ökotáj, 14–15. sz. 1997. 129–133. o.

 

 

 

Ertsey Attila

 

Autonóm Ház

 

 

 

Az 1996-os nyári NATUREXPÓ-n, a környezetvédőként tündöklő fő kiállítók: a Paksi Atomerőmű, a Tiszai Vegyi Kombinát, a Mol Rt, a TV-Shop és a mobiltelefontársaságok közt a civil szervezetek egyikeként jelen lévő Szelíd Technológia Alapítvány mutatta be az Autonóm Házat, a szabadban felállított, teljesen önellátó lakóházat, melyet akár “nullarezsi-háznak” is nevezhetnénk. Igen eldugott helyen állt, a fő pavilontól távolabb, amerikai sportpályák, Landrover-bemutatópálya és egy reggeltől estig acidzenét ordító BMX-bemutató szomszédságában. A helyzet körülbelül megfelelt a megújuló energiák és a környezetvédelem mai hazai helyzetével.

Anélkül, hogy túlzottan a technikai részletekbe bonyolódnánk, érdemes röviden átfutni, mik is voltak láthatóak ebben a házban. A működő berendezések, tárgyak öt funkció köré csoportosultak:

– fűtés, melegvízkészítés

– áramellátás

– vízháztartás, szennyvízkezelés

– hulladékgazdálkodás

– természetes anyagok használata.

Az épület egy kicsi, de önállóan már teljes egységet képező 50 m2-es lakóház. Fűtését főképp napkollektor látja el, melegvizét is a Nap adja, kisegítőként egy faelgázosító kazán szerepel, másik alternatívaként egy biobrikett-kandalló. A Nap az éves hőigény háromnegyedét fedezi, a fafűtés a további egynegyedét. Ez a fűtésköltség 75 százalékos mérséklését jelenti. A fa újranő, ezért más kiegészítő fűtőanyag (gáz, villany, olaj) nemigen jöhet szóba, mivel nem megújuló energiaforrások. Ma is a fa a legolcsóbb tüzelő – az idén a gáz kb. 30 százalékkal kerül többe, jövőre a gáz a fa árának kétszerese is lehet. A szolárfűtés-fafűtés kombináció beruházási költségei közel tíz év alatt térülnek meg. Jövőre a megtérülés öt évre prognosztizálható – a gázfűtéssel összevetve. Ha kevés fát kell is venni – egy régebbi kazánhoz képest az egyhatodát –, mitől nullarezsis a ház? Erre később, a ház áramellátásánál kapunk magyarázatot.

A konyhában a nagymama sparherdjének modernebb változata látható. Fafűtéses üvegajtós sütő (halálosztó mikrohullám helyett), a kerámialapos főzőfelület alatt az élő tüzet nézheted, nem az atomáram izzította fűtőszálat, vagy az indukciós főzőlap elektromágneses erőterével melegre indukált, kissé elektroszmog-illatú ételt. Romantikus? Az lenne, ha nem életről-halálról szólna.

A ház áramellátását a tetőn lévő napelemek és szélmotor biztosítják, először csak 12 Voltról. A kisfeszültség tévét, rádiót, lámpát, hűtőszekrényt, vízszivattyút működtet. Tölti az akkumulátort. A többi fogyasztóhoz már 220 Voltos váltóáram kell. Ez egy inverter alakítja át a 12 Voltból. Ha pedig felesleged van, és van a közelben hálózat, rákapcsolódsz és visszatáplálod, miközben villanyórád visszafelé pörög és méri, mennyit fogsz hó elején kiszámlázni az áramszolgáltatónak. Majd ebből a bevételből jön be a minimális, de szükséges tüzelő ára.

Az áramellátás még a luxuskategóriába tartozik. A 1,5-2 millió forintos beruházás nem térül meg egyhamar. A napelemek ára viszont folyamatosan süllyed. Ma még csak azok számára éri meg ez az áramtermelési mód, akiknek háza 1 km-nél messzebb van a hálózattól, illetve akik kis hétvégi házuk világítását, tévéjét és hűtőgépét csak szombat-vasárnap használják. Ez utóbbi esetben már kb. 250 ezer forintból megoldható az autonóm áramellátás. Lakókocsik és vitorláshajók esetében pedig nincs más alternatíva (kivéve a pöfögő agregátot és az akku-töltögetést).

Az épület vízháztartása is elejétől végéig átgondolt, ellentétben hétköznapi vízhasználatunkkal. Különböző intézkedésekkel (víztakarékos csaptelepek, 3 liter vízzel öblítő WC, avagy vízöblítést teljesen nélkülöző komposztáló toalett, a mosógép használt vizének WC-öblítésre való újrahasznosítása, esővízgyűjtés és többek közt az esővíz mosásra való használata) elérhető, hogy az ivóvízfogyasztás felére csökkenthető – mivel nem kell mindenhez ivóvíz. Valójában csak ivásra, ételkészítéshez és egészségügyi okokból a fürdéshez van ivóvízre szükség. Ha van kút vagy forrás, az ivóvíz onnan nyerhető; ha nincs, választhatunk: kútra járunk ismét, vagy rákapcsolódunk a hálózatra.

Az esővíz lágyvíz – a hagyományos mosószappan is jól habzik benne, mindez foszfát vagy zeolit nélkül. A kibocsátott szennyvíz nádgyökérzónás tisztítóba jut. A nád átvállalja a szennyvíztisztító telepek levegőztető berendezéseinek szerepét: szárán át oxigént visz a gyökerei közé, ahol az aerob tisztítás, a nád, a Föld és a Nap ereje eleven vizet ad vissza a környezetnek.

Ha alaposan odafigyelünk a hulladékra, nem nagyon marad szemét. A mosogatóval egybeépített szelektív hulladékgyűjtő konténerek egyikében gyűlik a szerves hulladék – ez rögtön meg a komposztáló toalettbe. Az éghető hulladék a sparherdben végzi, a többi a gyűjtőhelyre kerül. Ha mégis marad újra nem hasznosítható szemét, a hulladékprés egynegyedére tömöríti. A háztartási szemét mennyisége – a legrosszabb esetben is – a felére, térfogata az egynyolcad-egytizedére csökken – ezzel a szemétdíj is, a depóniák pedig lassabban telnek.

A ház – a megújuló anyagokra is figyelemmel – anyagait a lehetőségekhez mérten e szempontok szerint válogatták össze: Fa és vályog, parafa és linóleum, reciklált műanyag, növényi olajokból-gyantákból és méhviaszból készült favédőszerek.

Ha rövid summázatot készíthetünk, merőben gazdaságossági szempontból: a 20-30 százalékos többletberuházás (egy közepes autó ára) kevesebb, mint tíz év alatt behozza az árát (az autó nem biztos, hogy behozza). A hétköznapi környezetvédelem szempontjait pedig messzemenően kielégíti a ház. Nem növeli az üvegházhatást (sőt a csökkentéséhez járul hozzá), még a fatüzeléssel sem, mert a fa életében annyi széndioxidot köt meg, amennyi égésekor felszabadul. A fát pedig jobb elégetni, mert az elkorhadó fa az erdőben ugyanúgy széndioxiddá alakul, további haszon nélkül.

Tovább is sorolhatnánk az ökológiai előnyöket, azonban ezt a termékeket előállító cégek bőven megteszik brosúráikban. Mi az, ami mégis e nyilvánvaló és praktikus, netán ökológiai előnyökön túl valami mást, minőségben újat mutat az Autonóm Házban?

Ezek a strukturális következmények, melyek lényege valahol az autonómia és a szelíd technológia fogalmain alapul. Mit jelent a “szelíd technológia”? Ez a fogalom a hetvenes években a nyugatnémet zöldek színrelépésével született meg. A környezeti katasztrófák sorozata ekkor tette első ízben nyilvánvalóvá, hogy a nyersanyagok gátlástalan kifosztásán alapuló növekedésorientált gazdaság, mely a technika mindenhatóságának talaján áll, a pusztulásba rohan. A technokrata szemlélet, mely minden problémát a technikai fejlődés által előbb-utóbb megoldhatónak vél – Bős és Csernobil után különösen – tarthatatlanná vált. Sokan a teljes tagadásba, a Rousseau-i “vissza a természethez” jegyében a kivonulásba menekültek. Ez utóbbi alternatíva nem volt követhető a nagyvárosokban lakó millióknak, többek közt azért, mert nem volt többé hova kivonulni: a savas vagy radioaktív eső, az ózonlyuk mindenütt utolér, a lakatlan szigetek elkeltek.

A szelíd technológia más célt tűz ki: a technikát nem száműzi, csupán átalakítja. Ahol a technika megjelenik, ott valamilyen módon a pusztulás is jelen van – hasonlóan a gondolkodáshoz, ahol a gondolkodás folyamata az agysejtek folyamatos leépülésével jár. Ezzel a szervezet felépítő tevékenységei ellentétes irányban dolgoznak és a pusztulást fékezik, de nem állíthatják meg. A fizikai leépülés során azonban megcsillan valami új, az anyag fölötti gondolat, a szellem. A szelíd technológia az emberi tevékenység és a technika pusztító erejét arra a szintre kívánja visszaszorítani, ameddig az előidézett pusztulást a természet megújuló képessége be tudja gyógyítani.

Érzékeny ez a határ. A pusztulás ugyanis elkerülhetetlen (“Ég és Föld elmúlnak...”, azonban ennek nem szabad túl hamar bekövetkeznie. A mai démoni erejűvé vált metatermészet azonban hihetetlen sebességgel rohan a pusztulás felé. Fejlődésről beszélünk, miközben egyre több körülöttünk a gép és egyre kevesebb az ember. A személytelen intelligencia társadalomszervező erővé vált. Gyönyörű bestiaként még kelleti magát, de apró lépésekkel már bekerített. Az Internetről nem tudjuk még igazán, mi is valójában, azonban megnyilvánulásait megfigyelhetjük: növekszik, feladatokat vesz át tőlünk (más szóval: akaratunktól foszt meg), mint miden GÉP, formálja életünket, egészen olyan, mint egy élőlény – vagy annak karikatúrája – lényszerű, intelligens – és személytelen. Ahogy a technológia uralma egyre jobban körülvesz, elfelejtjük föltenni az alapkérdést: mi a technika? Áldás vagy átok? Mi történi itt?

A szelíd technológia újra felteszi ezt a kérdést. Választ nem ad, csak időt. Időt a gondolkodásra a technika mibenlétéről. A sebesség kultuszával szemben fékezni kíván. Áttekinthető és uralható technológiákat keres, vissza kívánja szerezni elvesztett pozíciónkat a gép felett.

Mik ezek a technikák? Az Autonóm Ház csupa ilyet sorakoztat fel. Mindegyik berendezés (vagyis GÉP) alkalmazása esetén újra életösszefüggések közé kerülünk: A napenergia használata – melynek környezeti előnyeiről éppen eleget tudunk – együttlélegzésre késztet minket a Nappal. Akinek ilyen fűtési rendszere van, már-már rabjává válik annak az örömérzésnek, amikor kisüt a nap – gyűlik a meleg a házban, kúszik föl a hőmérő a víztartályon. Sokan minden alkalmat megragadnak arra, hogy a hőmérőket nézegessék – csak úgy, mint a fűtő a dohogó kályhát. A konnektorokból jövő áramot sem úgy “folytatja” a használója, mint a vízcsapot – tudja, hogy honnan jön, mennyi van belőle. A komposztáló toalettbe sem szórhatsz bele akármilyen szemetet – a következmények a kertben növő növényekből azonnal visszaütnek. A nádgyökérzónás tisztító élővizeinkkel való kapcsolatunkat építi újjá. A vályogtégla-prés, a fafűtésű tűzhely, sőt még a repceolaj-dízelmotor is átélhető, áttekinthető összefüggésekbe helyez.

Fontos azonban az egyensúly megtartása. Az idillbe merevedés a szellemi jelenlét eltűnésével, elalvással jár, a földi Paradicsom illúzióját vetítve elénk.

Fék és ébresztés: ez a szelíd technológia. Az Autonóm Ház azonban a technikák bemutatásán túl további következményeket is felvet – ezek pedig az autonómia fogalmához kapcsolódnak. Az Autonóm Ház önellátó ugyan, de az autonómia nem önellátást, hanem önállóságot jelent. Amibe beleérthető az együttműködésre való hajlandóság, csakis kényszer nélkül, szabad akaratból. E technikák ugyanis egytől-egyig decentralizáltak. Ezen túlmenően azonban nagyobb méretben is működnek és alkalmasak a kooperációra.

A kooperáció és az egész országra kiterjedő decentralizált energiaellátó-és közműrendszer felvázolása nem szerepelt a kiállításon, csupán az ismertető szórólap utalt rá. Figyelemreméltó az áttekintés ama teljes hiánya, mely e területeket illetően a közvéleményt jellemzi. A bolsevizmus bukásával esély nyílt az önigazgatás formáinak megerősödésére. Történtek ugyan bizonyos változások – a jelenlegi visszarendeződés mellett is –, azonban az említett területek valahogy kikerültek a látókörből. Az eddig főleg a Szovjetuniótól függő, centralizált energiarendszer néhány nagy központi erőműre épült. A függőség most – az európai integráció jelszavainak álcája alatt – lassan a nyugati monopóliumoktól való függőségre váltódik. Biztonsági garanciaként az európai energiarendszerre történő csatlakozást magasztalják, mely csak kiszolgáltatottságunk irányát változtatja meg.

A decentralizált – ezáltal kevésbé sebezhető –, megújuló – tehát hazai előállítású – energiákra épülő ellátórendszer csak mint komolytalan utópia fut az energialobby által uralt országos koncepciókban, miközben a hozzánk hasonló klímájú Ausztria és Németország súlyos pénzeket invesztál e területbe.

Magyarországon a már Nyugaton is korszerűtlennek tekintett centrális energiarendszerek további kiépítése és fenntartása folyik, hol liberális, hol nemzeti köntösbe bújtatott kísérőszöveggel – ahogy a lobby érdekei megkívánják.

Nem különbözik a helyzet a szennyvíztisztítás terén sem. Regionális szennyvíztisztító-monstrumok koncepciója az uralkodó, ahol a szennyvíz 10-20 kilométereket utazik a gyűjtőcsatornákon és átemelőkön át, míg megérkezik az energiafaló tisztítótelepre, mely utóbbit egyetlen érintett önkormányzat sem látja szívesen a saját területén. A jelenlegi politikai garnitúra pedig a korábbi kormány idején megszerezhető kistelepülési szennyvíztisztítási támogatásokat is felszámolta. Az indokok – ha vannak egyáltalán – a következő ismert szövegben foglalhatók össze: “nincs más alternatíva”.

Az Autonóm Házban felvonultatott technológiák azonban rendelkezésre állnak a családi háztól az önellátó intézményeken keresztül az önellátó településig. A helyesbítés ismét szükséges: önellátás helyett autonómiáról és kooperációról van szó. Hogyan fest ez a valóságban?

A hozzánk közel eső Burgenlandban sorozatban épülnek azok a falusi fűtőművek, melyek egy-egy teljes kistelepülést látnak el központi fűtéssel és melegvízzel. E fűtőművek napenergia és faelgázosító kazán kombinációjával működnek. A fát, illetve az egyéb energiatartalmú biomasszát helyi vállalkozók a település közigazgatási területén gyűjtik össze. Egyes helyeken a fűtőművet repcedízellel hajtott generátorral egészítik ki, így a település teljes energiaszükségletét – a benzint kivéve – saját forrásaiból fedezi. Megdöbbentő perspektíva. Burgenlandban a megújuló energiatermelés népmozgalommá vált, melyet a tartományi és központi politika egyaránt támogat, az akarat azonban a polgároktól ered. A helyi lakosság ellenáll a gáztársaságok ingyenes (!) gázbekötési ajánlatainak és ajándékainak.

A kooperáció elsősorban az áramtermelés területén lényeges: a családiház-méretű, illetve az annál nagyobb decentralizált erőművek feleslegüket a hálózatba táplálják. Ezzel tehermentesítik az igen gyatra (20-30 %) hatásfokú központi erőműveket, amelyek a termelt áramot kb. 10 százalékos szállítási veszteséggel juttatják a fogyasztókhoz. Az áram árának felét teszik ki a szállítás és a hálózatfenntartás költségei. A helyi erőmű minimum 40 százalékos hatásfokát a hulladékhő hasznosítása tovább javítja. A helyben felhasznált áramnak elhanyagolható a szállítási vesztesége, és ugyanazt a hálózatot tudja használni, amelyen eddig az áramot kapta, csak az irányát változtatja meg. A néhány nagy alaperőmű helyett sok-sok kicsi, 100 kW nagyságrendű erőmű hálózatává alakulhatna az energiarendszer, ha csak részben is. Egy-egy kisebb erőmű hibája esetén a kooperatív rendszer annak helyére lép, nincs szükség óriási méretű nem üzemelő tartalék-kapacitásokra. A helyi energiatermelés városon belül is, akár egy társasházban is megvalósítható.

A praktikus előnyökön túlmenően a rendszer a viszonyokat változtatja meg: mennyire más érzés az áramszolgáltatóval szemben egyenrangú szerződő félként szerepelni, mint kiszolgáltatott fogyasztóként!

Nyugat-Berlinben a nyolcvanas években a város ökológiai átépítését célzó programot indítottak egy Eckart Hahn nevű építész vezetésével. A város közműkapacitásai kimerülőfélben voltak; új erőmű, vízmű, szennyvíztisztító építése vált szükségessé. A program bebizonyította, hogy ez elkerülhető. A kreuzbergi 6-os tömb (zárt sorú, négyemeletes társasházakról van szó) házainak szennyvizét a tömbbelsőben elhelyezett nádgyökérzónás tisztítóval kezelik. Különböző megoldásokkal elérték, hogy a tömb vízmegtakarítása a 70 százalékot is eléri.

A decentralizált energiatermelés és társai azonban veszélyesek. Megjelenésükkel a monopóliumok hatalma visszaszorul. Működtetésük felnőtt, “civil” társadalmat feltételez, a hatalom felszámolását és az önigazgatás erősödését jelenti. Talán ezzel magyarázható jelenlegi hiánya – az alattvalói tudatban tartott tömegeken történő hatalomgyakorlás egyik módjaként.

Az Autonóm Ház kapcsán egy reális jövőkép rajzolható fel, mely országos településfejlesztési, energiagazdálkodási és vízügyi koncepciók alapjául szolgálhat – egyetlen óriási hátránnyal: e koncepció senkinek a hatalmi érdekeit nem szolgálja.

A decentralizált rendszerek a szelíd technológiák következményeit magasabb szintre emelik. Az Autonóm Ház használata során esélyünk van a természeti-kozmikus összefüggésekbe való visszahelyezkedésre; e technikák nagyobb léptékű megvalósítása során átfogóbb összefüggésekre derül fény: az energiát helyben termelik, a vizet helyben gyűjtik, itt is tisztítják és használják stb. A folyamatok összekapcsolnak a gazdálkodással, a tájjal, melytől a közvetettség elszakított bennünket. Az újból megtalált összefüggések révén arányok sejlenek föl: egy élhető világ körvonalai. A zabhegyező idillbe visszasüllyedő nosztalgia és jelenlétvesztés helyett egy globális tudattal újrateremtett harmóniáé. A Pólus Centerek és Duna Plazák által fémjelzett új hatalmi rend helyett egy autonóm ország ködképe, autonóm polgárokkal. Ahol nem utópia Hamvas Béla állítása: tízezer fősnél nagyobb városokat nem lenne szabad építeni.

 

lásd még www.autonomhaz.eu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bakonybánk, Kossuth u 5

(tabank38@gmail.com, 2017.06.08 10:53)

Kitűnő gondolatok, de az iskola ezzel ellentétes hatású. Megfoszt a gondolkodástól, a kreativitástól - a multik számára alkalmas rabszolgát termel.

katalinok@gmail.com

(k, 2013.04.14 19:19)

gabor.zseli@yahoo.co.uk

(Duke77, 2009.10.02 11:10)

Már nagyon rég olvastam ezt az irást először, sőt le is mentettem magamnak!fantasztikus! Kár hogy kevés emberhez jut el! köszönöm!

lev@igyjartam.hu

(Szelev71, 2008.07.24 15:33)

Szenzációsan remek írás, gondolat, gondolkodás! Fenntartható, élhető, emberi.

Köszönöm!
Szelev71